Minőségi hangfal a magasabb hangélményért

hangfal

Egy saját hangrendszer kiépítése, összeállítása igényel némi tájékozottságot, tehát mielőtt nekikezdenénk, érdemes szakemberrel konzultálni. Alapvető kérdés, hogy milyen célú felhasználásra szánjuk, zenehallgatáshoz, otthoni filmnézéshez, autóba vagy mondjuk egy szórakozóhelyre.

Egy hangrendszer több elemből áll össze, úgymint erősítőből, hangszóróból, hangváltóból és dobozból. Egyre inkább elterjedt az okos hangrendszer kiépítése, amelynek során különböző zónák kialakítására kerül sor hangszórók felhasználásával. A hangszórók teljesítménye és érzékenysége fontos tényező, mert ez alapján határozható meg, hogy egy-egy hangfal mekkora távolságra legyen egymástól.

Ehhez mindenképp figyelembe kell venni az adott helység méreteit, akusztikáját, mert ettől is függhet a hangminőség. Többféleképpen csoportosíthatjuk őket, így lehetnek aktív és passzív hangfalak. Alapvető különbség a kettő között, hogy az előző saját beépített erősítővel rendelkezik, a passzív változatot viszont csak erősítővel kombinálva tudjuk használni.

Az 5.1 hangfalszett főbb elemei

Házimozi rendszerhez épített hangfalszettek többféle felállásban léteznek. Manapság legelterjedtebb az 5.1 hangfalszett, amely öt passzív hangsugárzóból, és egy aktív mélyládából áll. A hangsugárzók elhelyezése úgy történik, hogy az ötből egy az úgynevezett centersugárzó, ami középen a televízió alatt, ritkább esetben fölött helyezkedik el.

A két front hangszóró jobb és bal oldalt elől, a két kisebb surround hangszóró pedig hátul jobb és bal oldalon. Ez a felosztás felel a térhatásért és a minél magasabb szintű hangélményért. A hangminőség nagymértékben függ a forráskészülékek és erősítők tudásától, illetve a külső környezeti tényezőktől. Az 5.1 hangfalszett árát nagyon sok tényező befolyásolja, úgymint a hangminőség, a méret, a kidolgozás és a terhelhetőség.

Az olcsóbb rendszerek zenei minősége gyengébb, de jól terhelhetőek. A drágább hangfalszettek sztereóban is természetesebb, magasabb felbontású hangélményt képesek nyújtani. A netdepo.hu weboldal kínálatában széles választékban találunk 5.1 hangfalszettet kedvező áron.