Üvegfesték temérdek árnyalatban

üvegfesték

Temérdek fajta festék kapható a boltok polcain, rengeteg árnyalatban és számos kivitelben, sőt, a fajtájuk szerint is van jó néhány. A nagyobb üzletek a szokásos festékeket kínálja, de az olyan helyek, ahol dekorációs célra bevethető fajták is vannak, már jóval ritkább.

Ebbe a kategóriába sorolható az üvegfesték is, ami szintén többféle lehet. Víz- és alkoholbázisú, de gyantaalapú is, az ólomüveg előállítása pedig egy jóval bonyolultabb technika, ami sajátos alapanyagokat és kellékeket követel.

A modern üvegfestészet előszeretettel használ sík felületeket, de azért a domború kivitelek is jelen vannak. Az üvegfesték kategóriájába egy nagyon fontos terméket mindenképpen meg kell említeni.

Ez a kontúrozó, ami vízbázisú és ki lehet égetni, de nyugodtan használható az alkoholbázisú üvegfestékekkel. A kontúrozó használatával olyan hatást lehet elérni, mintha ólomüveg lenne a végeredmény. Persze nem az és a tulajdonságaiban is merőben különbözik a kettő, de talán így lehet a legjobban elképzelni.