Ezekre figyeljen egy zuhanyfolyóka beépítésénél!

zuhanyfolyóka

A watermarkt.hu weboldalunkra kattintva megtalál mindent, amire csak a fürdőszoba kialakításánál vagy felújításánál szüksége lehet. A fürdőszoba az a helyiség, amit valószínűleg a legtöbbet használnak a házban, mivel az első szoba, ahová ébredés után betérünk és az utolsó, amit lefekvés előtt meglátogatunk. Ha eldőlt már, hogy a fürdőszobában nem kád kerül, hanem zuhanyzó lesz kialakítva, garantáltan szüksége lesz egy lefolyókára is, ami elvezeti a vizet, erre pedig nem mást ajánlunk, mint a kínálatunkban megtalálható termékeket. Több mindenre is kell figyelni egy zuhanyfolyóka beépítésénél.

Első lépésben tisztázzuk, hogy a zuhanyzó melyik részébe szeretnénk elhelyezni. A folyóka elhelyezhető a helyiség középső részébe, a fal mellett vagy az ajtóba is. Érdemes meggyőződni arról, hogy a folyóka szélei, valamint a mintázat kivágása éles-e, ami használat és tisztítás során balesetveszélyes lehet. Kiemelten fontos, hogy megfelelően lejtsen a burkolat a folyóka irányába, különben megállhat a víz a zuhanytér több pontján.

Érdemes ezért megkímélni magunkat a felesleges bosszankodástól. A kiválasztásánál lényeges szempont, hogy milyen anyagból készült, mekkora a mérete, milyen a vízelnyelési képessége, valamint saját magunk tudjuk kiválasztani a folyóka felületének a mintázatát. Az anyag tekintetében, a rozsdamentes acél hosszú ideje bizonyítja a tartós és megbízható jellegét. A felületen kevésbé tapad meg a szennyeződés, könnyebben tisztán lehet tartani.

Érdemes bűzzáró szifonnal ellátott zuhanyfolyókát vásárolni, így aktív használat során sem kell a rossz illatoktól tartani. Vannak olyan folyókák, amelyek burkolhatóak, így könnyen beleolvadnak a csempe mintázatába és szinte láthatatlanná válnak. Online áruházunkban minden igénynek megfelelő és az összes hasznos funkcióval rendelkező zuhanyfolyókák állnak az érdeklődők rendelkezésére. Ha bármilyen termékekkel kapcsolatos, szakmai vagy beépítési kérdése merülne fel, bátran tárcsázza a telefonszámunkat, mert a vevőszolgálatunk mindig a rendelkezésére áll!