A helyes testtartást kevesen tudják megtartani az évek során, hiszen az ülőmunka, a mozgáshiányos életmód ráteszi látható pecsétjét a testünkre. A body art torna legfőképpen a core izmokat, vagyis a mélyizmokat dolgoztatja meg, ami azért jó, mert ezeket csak kevés más mozgásformával tudnánk fejleszteni.
Bárki nyugodtan elkezdheti ezt az edzésformát, hiszen minden tréner könnyített verziókkal kezd. Az életkor sem lehet akadály, így az idősebb korosztály tagjainak is optimális a body art torna és a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan igénybe is veszik. Akár interneten keresztül is elsajátíthatjuk a hasznos mozdulatokat, amiket aztán egyedül is végezhetünk.
Az edzesekblankaval.hu weblapon olyan szakembert ismerhetünk meg és vehetjük fel vele a kapcsolatot, aki online tartja ezeket az órákat. Könnyen elérhető ezzel a helyes testtartás, az egészséges fizikai kondíció. A body art torna alapkoncepciója, hogy az emberi test, lélek és szellem hármas egységét alkossa. Minden szempontból fittebbek leszünk tőle.
A 20 perces torna remek tartásjavító
Nem kell sok időt szánnunk az edzésekre, elegendő egy félóránál kevesebb is, hiszen a hatékonyság már ennyinél jelentkezik. Hatékonyan működik a 20 perces torna, amit a szakemberrel végezhetünk egyénileg vagy csoportosan. Hetente 2 alkalommal tart a tréner csoportos tartásjavítást, amire kezdők, edzetlenek és idősebb személyek is nyugodtan jelentkezhetnek.
A tartásjavító 20 perces torna ideje alatt megtörténik az ülőhelyzetben megrövidült, illetve az ülőmunka következményeként megnyúlt izmok átdolgozása. Egyszerű gyakorlatokat végeznek a résztvevők, amelyeket lehet könnyíteni és nehezíteni is. Így az edzés alatt mindenki megtalálja a számára megfelelő szintet. Bár senkiről nem fog csorogni az izzadtság, sem a pulzusa nem lesz az egekben, mégis hatékonyan fog erősödni és javulni a tartása.
Valamennyire formásodni is lehet a 20 perces torna hatására, ami főként a hölgyeknek jelent jó hírt. A tartásjavító torna kiváló ülőmunka kompenzáció, segít megelőzni vagy enyhíteni a deréktáji fájdalmat, ami hazánkban a felnőtt lakosság 80%-át érinti.