A városi kerékpár hasznos társ lehet a hétköznapokban is

városi kerékpár

A dugóban araszolni sohasem kellemes, de ha az idegtépő várakozáshoz még izzasztó hőség is társul, az még tovább tudja fokozni az amúgy is rendkívül kellemetlen és kényelmetlen helyzetet. Ilyenkor irigykedve nézzük azokat, akik az autó helyett, inkább egy városi kerékpár segítségével indultak útnak és csak úgy suhannak el mellettünk a biciklis úton.

Azonban ez nem kell így legyen, ha mi is beszerzünk egy jó kis kétkerekűt, mert amikor tudjuk, hogy óriási a forgalom, akkor inkább azzal indulunk majd el az ügyeinket intézni. Ugyanis belátható távolságon belül bárhová eljuthatunk a városi kerékpár révén is, ahová autóval és csúcsforgalomban sok esetben még gyorsabban is odaérhetünk, mintha négy keréken és motormeghajtás segítségével mennénk.

Ugyanakkor még a motor nyújtotta kényelemről sem kell feltétlenül lemondani, hiszen létezik elektromos városi kerékpár, ami könnyebbé teheti az emelkedőn való tekerést, valamint a hosszabb távok megtételét is. Igaz, hogy legalább minimális energia befektetésre így is szükség van a részünkről, de az elektromos városi kerékpár akkor is extra komfortérzetet biztosít.

Print Friendly, PDF & Email